Valósíts meg 21 célt 2018-ban

/, Motiváció, Seibukan Jujutsu/Valósíts meg 21 célt 2018-ban

Közeledve az év vége felé hajlamosak vagyunk újévi fogadalmakat tenni, nagy lendülettel bele is fogunk ígéreteink betartásába. De néhány hét elteltével általában elfogy a lendületünk és visszatérünk régi jól berögözött szokásainkhoz és elfeledjük álmainkat. Szeretünk nagyot álmodni, de azt is szeretjük figyelmen kívül hagyni, hogy a cél megtalálása csupán a siker első lépése. Ha valamit igazán el akarunk érni ahhoz cselekvésre és sok munkára van szükségünk.

Fontos megértenünk, hogy ha van egy álmunk azért elsősorban saját magunk vagyunk felelősek. Magunknak kell megküzdenünk az eléréséért, nem várhatunk arra, hogy valaki kívülről tálcán kínálja nekünk amire szívből vágyunk. Ha hiszünk abban, hogy valamit elérhetünk és elkezdünk megdolgozni érte környezetünk is másképp fog hozzá állni a célunkhoz, mintha csak egy újabb újévi fogadalomba fogtunk volna bele. Ha elindulunk egy komoly cél felé, meg fogjuk kapni azokat a segítségeket, amikkel közelebb kerülünk a célunkhoz. Az úton viszont magunknak kell végig mennünk.

Seibukan Jujutsu-ban 21 célt szoktunk kitűzni minden egyes évre. A céljainkat le is írjuk és elérhető helyen tartjuk, hogy egész évben emlékeztessen minket, hogy mit is szeretnénk elérni. Ahhoz, hogy egy cél ne csupán újévi fogadalom legyen konkretizáljuk és határidőket szabunk neki. Ahelyett, hogy azt mondanánk szentnénk többet mozogni, leírjuk, hogy milyen mozgást, milyen rendszeresen és hol fogunk csinálni.

A 21 célunkat 3 nagy csoportra szoktuk osztani. 7 egészséggel, 7 emberi kapcsolatainkkal és 7 jólétünkkel kapcsolatos célt tűzzünk ki. Így életünk mindhárom pillérét fejlesztjük, hogy megőrizzük az egyensúlyunkat. Ha megvannak a konkrét elképzelések és a határidők, akkor már csak arra van szükségünk, hogy szigorúak legyünk magunkkal szemben és be is tartsuk őket. Egyetlen módszer sem hozza el a várt eredményeket, ha nem vállalunk felelősséget magunkért.

Remélem tudtam segíteni, hogy nekilássatok jövő évi céljaitok kitűzésébe és megvalósításába. A listát nem kell 1-2 óra alatt összedobni, hisz van még 3 hetünk az évből. Hagyjatok időt a tervezésnek, hogy januártól már csak cselekednetek kelljen. Ha elvesztenétek útközben a lelkesedéseteket, csak fussátok át újra a listát és nézzétek meg mennyi célt elértetek már a kitűzöttek közül!

Gambatte!

Minden az első lépéssel kezdődik…

December 30th, 2017|0 Comments

A Seibukan Jujutsu az Önvédelmen túl kiemelten foglalkozik a személyiségfejlesztéssel is. Ehhez 21 alapelvet használ fel a kiegyensúlyozott élet megteremtésére. Ez a 21 alapelv 7 elemhez kapcsolódik, melyek kapcsolódnak 1 – [...]

Valósíts meg 21 célt 2018-ban

December 10th, 2017|0 Comments

Közeledve az év vége felé hajlamosak vagyunk újévi fogadalmakat tenni, nagy lendülettel bele is fogunk ígéreteink betartásába. De néhány hét elteltével általában elfogy a lendületünk és visszatérünk régi jól berögözött szokásainkhoz [...]

By | 2017-12-30T19:18:31+00:00 December 10th, 2017|Categories: Álom, Motiváció, Seibukan Jujutsu|Tags: , , |